Az első nap krónikája
2010 március 15. | Szerző: WolnerSalon
A reggelt könnyedén kezdtem. Reggel 7 órakor pillekönnyedén kilibbentem az ágyból, és szélesre tártam az ablakot. Mélyen beszivtam a levegőt, és a napsütést. Gondoltam, ennyi elég is lesz reggelire, bőven jóllakom belőle. de aztán meggondoltam magam, a fényevőkről nem vaalmi jó hirek terjengtek mostanában.
A hűtőn, még mielőtt kinyitottam volna, ott integetett 3 éves önmagam, 52 kilósan.Nehogy elfelejtsem, hogy ilyen voltam.
A reggelim: 2 szelet vékony debreceni sonka, 20 g penészes sajt, sok fehér retek, sok uborka.
Tizórai: tejeskávé, mézzel. A kávéról,édesen sajnos, nem tudok lemondani.
Ebéd: 1 drb rántott csirkecomb, sok-sok kinai salátalevéllel. / a párom nagy tányér sült krumpli és jó adag rántott husi mellől biztatott: kitartás, drágaság/
Vacsora: Este 17.00 órakor nagy tányér – tényleg nagy tányér volt, lehet, nem is lett volna szabad ekkorának lennie- zabpehely tejjel, natúr.
Vacsora 2. Este 19.00 – kor egy kisebb alma.
Mozgás: 40 perc futás-gyors gyaloglás, szabadban, néha parton felfel vezetett az út. Az első 5 perc futás után azt hittem, hogy kiköpöm a tüdőm. Mondtam is a 14 éves lányomnak, aki elkisért, hogy: Szedd össze anyád, ha elvágódik a földön! De azért birtam a 40 percet. Bár csak úgy ment, hogy 5 perc futás, 5 perc gyaloglás. De igy elsőre, a majdnem 3/4 év mozgás nélküli lét után, talán ez érthető. Egy éve még heti 2x 25 percet gyalogoltam futógépen, és lymfo gépre is jártam. Akkor igaz, hogy 58 kg-t tartani tudtam. Amióta ez nincs, + 3 kg. Meg is látni. Minden a derékon, fenéken, combokon, a hasról már nem is beszélve.
Itthon torna: 100 felülés, hasprés, hasizom ygakorlat, kinek hogy tetszik. nekem nagyon nem tetszett, de birni kellett. Ország-világ előtt fogyózom, nem lehet sumákolni 🙂 fekve lábemelgetések, nyújtott lábbal 100 x, behajtott lábbal 100 x. Vádlierősitésként ágaskodás, fel-le, 100 x.
Foyladék: ásváynviz, citromkarikával, és tea- citrommal, mézzel. Azt hiszem, a 2 liter minimum megvolt ma.
Hulla vagyok igy a nap végére. Ennyi volt a mai napom.Szerencsémre itthon dolgozom javarészt, igy be tudom osztani a napi 5 étkezést, és a mozgást is. Bár a munkám teljesen és abszolút ülőmunka, bár igyekszem közben felállni, sétálni egyet. Másképp nem is lehet, cikkeken, verseken, egy regéynen és egy interjúköteten dologzom egyszerre.
Hogy mennyi energiát sikerült a mai étrendemmel bevinni és mennyit kiadni, nem tudom.A kalória számolásra már nem maradt energiám. Remélem csak, hogy kevesebb volt a bevitel, mint a kiadás.
A humorom még a régi, ha az alakom nem is! A válásom idején, 4 éve 49!!!! kiló voltam. Mondtam is a volt férjemnek, hogy el kéne mégegyszer vennie feleségül, garantáltan lefogynék 2 hónap alatt. Viccet félre téve, ennyivel zárult a mai nap.
Köszönöm mindenkinek, aki jön, olvasni, drukkolni, szurkolni. NAGYON SOKAT JELENT!
Fogyásom naplója
2010 március 14. | Szerző: WolnerSalon
Mi, női magazinkészítő újságírók két dolgot tudunk biztosan: két téma, ami hétről-hétre kihagyhatatalan egy női lapból, és hiányozna, ha nem esne róla szó az a FOGYÓKÚRA és a HOROSZKÓP. Hogy miért van ez így, férfi szerkesztőink nem igazán értik, de nem is nekik kell megoldaniuk ezt a gordiuszi csomót.Az én véleményem az, hogy mindnyájan szeretnénk vonzóak és szépek lenni, ami egyenesen arányos a karcsúsággal. Sehol párnácska, sehol háj, zsír és más efféleség. Ettől már csak az fontosabb, hogy mi lesz velünk, mi várható a következő napon, héten, hónapban.
Én most az elsővel foglalkozom, a nap 12 világos órájában. A maradék 12-ben csak azért nem, mert alszom, és ugye, így nehezebben csábulok a hűtő felé.
33 évesen, 61 kg-t mutat a mérleg. Friss az adat, ma mértem. Még a vasárnapi ebéd előtt, hogy elvegye a kedvem rögtön tőle. Aztán ábrándosan nézem a csukott hűtőajtót, rajta a 4 évvel ezelőtti fotómat, ahol úgy feszítek piros alapon-fehér pöttyös kis nyári ruhámban, alig 52 kilósan, mint a teregetőpóznán a frissen mosott ágynemű. Isten tudja, hanyadszorra fogadom meg szentül magamnak, hogy ” na, akkor most tényleg, és biztos, hogy lefogyok”. Aztán 3 napig birom, majd megszegem eskümet, és minden marad a régiben.
Ám most nem csak magamnak fogadtam meg, hanem széles – vagy legalábbis részben- ország-világ előtt, itt a Nők Lapja Cafe-n. Úgy tervezem, hogy holnaptól indul a visszaszámlálás. Azt tűztem ki magam elé, hogy első körben leadok legalább3 kg-t, mégpedig április 10-ig. Azért ez a dátum, mert akkor lesz a 6.Kiállításom megnyitója Szentendrén, a cafefrei-ben, amire ezúttal mindenkit szeretettel meghívok. A kiállitást a szerb templommal szemben, egy gyönyörű és hangulatos helyen, Endrei Judit fogja megnyitni, és Lövy-Petrók Barbara, azaz BarbaraCafe fog énekelni, gitározni. Ahol a fotóim és verseim mellett azt is meg lehet tekinteni, mennyire sikerült tartanom magam a ma tett szent fogadalmamhoz.
Nos, akkor visszaszámlálás holnaptól indul. Minden nap este eljövök, és számot adok arról, mit ettem- reggeli, tizórai, ebéd, uzsonna, vacsora, és mennyit tornáztam, mozogtam, sportoltam aznap. És milyen érzés volt túlélni a napot! Mérlegre szigorúan csak, és kizárólag április 10-én állhatok, hogy megnézzem, ahogy “most ugrik a majom a vízbe”.
Szivesen várok a blogomra mindenkit, aki el szeretné olvasni, hogyan haladok, napról-napra e nemes cél felé. nagyon örülnék, ha irnátok nekem, hs bátoritanátok, szurkolnátok, és annak még jobban, ha csatlakoznátok hozzám, mert egyedül még a fogyókúra sem olyan élvezetes.
Találkozunk holnap….
Az utolsó jelenlétben
2010 március 9. | Szerző: WolnerSalon
Kihűlt cigaretta csikkek
kiürült borospohár.
Metszett kristályban tegnapi a
magány.
Elhagyott szoba belső
arcodon szomorúság.
Örökre kihalt marad az utca a
lábad nyoma
után.
A reggel fényeibe kapaszkodom.
Szélnek támasztom a
hátam.
Utoljára megfürdik
tűnő alakod a szél kavarta porban.
Kavicsok sírnak talpam alatt
mikor téged keresve nekiindulok
az útnak.
És nélküled semmibe vesznek el
vágyak, álmok, imák.
Megtartani segíts minket
én Istenem, kérlek.
Szerelemnek, Békének.
S ha kell, lassú víz leszek,
ki partodat mossa.
Rácz Zsuzsának szeretettel
Valami múlik a téllel
2010 március 8. | Szerző: WolnerSalon
Valami múlik a téllel
Üres lakás
Fehér falak
Könyvek a polcokon
Csipkefüggöny a
kopott ablakon.
Nyitott tenyerednek
bőrödbe mélyülő vonalai
fáradtak nagyon.
Szemed körül a tegnap ráncait
könnyeiddel mosdatod.
s én
azokat a homályos szemeket
szeretem nagyon.
múlik valami, múlik a téllel
– suttogom
Hűvös szoba
hideg kávé
Kockás terítő az asztalon.
Az almában árva a
harapásnyom.
Kezedben lehajtott fejjel
másnapos kenyeret hozol.
Szemed írisze szomorú nagyon.
Le van simogatva az arcodról
a tegnapi mosoly.
Ezerszer több nekem
a hajamba suttogott pár szó
és a
tegnapi integetés a vonatablakból.
múlik valami, múlik a téllel
– suttogom.
Egy szál arcella
2010 március 3. | Szerző: WolnerSalon
Mindent betöltött az illat. Édeskés, tavaszvirág.
Lassan enged föl a tél fagya. Halványodnak a felhők, s a réseken át kibújtatja erőtlen fejét a Nap. Szeretnék köszönni kifele a sarkig tárt ablakon, az utcáknak, tereknek, sarkoknak, kanyarulatoknak.
– Hát, szervusz, tavasz! –
Aztán tovább köszönni a kibújó fűszálnak, a házak kinyíló ablakainak, megrebbenő függönyöknek, sarkon hóvirágot áruló, kontyos-kendős anyókának. Az egyre világosabb reggeleknek, és a később sötétedő estéknek.
Hosszú volt a tél, és hideg.
Ébred valami, ébred! Én már hallom a madarakat. Titkok ébredeznek.
Valóban? Szeretném hinni!
Szeretném a bőrömön érezni annak a valóságát, hogy a titkokat őrző, vidám és illatos tavasz felszárítja a tél könnyeit, és mosolyt csal az arcomra.
Valami kéne… valami kéne még! Valami hiányzik a színekhez, illatokhoz. Talán jó volna hallani egy rég nem hallott hangot. Talán jó volna látni egy rég nem látott, kedves arcot. Egy fekete kendőbe bújtatott, s alóla kirajzolódó arcot. Leülni vele a kiskonyha oldalára tapasztott, zöldre festett, régi kislócára. Jó volna!
Mindig mozgott, billegett alattunk. Imbolygott a lába. Emlékszel? Milyen szép is volna újra, amikor a tavasz felolvasztja a tél fagyát.
Sétára hív a délután. Elindulsz, lassú léptekkel, hogy tovább tartson még a gondtalan varázslat. Lányoddal az oldaladon… ránézel, és megdöbbent, hogy milyen nagyra nőtt, és mennyire hasonlít rád. Ismerős utcákon hagyod ott a lábnyomod. Utcákon, amelyeket nem szeretsz. Nem jó itt valahogy neked élni. Hiába van itt a tavasz, és hiába jön a nyár.
Titokban azt reméled, hogy most minden más lesz. Elfelejted a tél összes könnyét, fázós zimankóját. Hátad mögött hagyhatsz bizonytalanságot, kétségeket, reményt vesztett, ezersok gondolatot.
Úgy jársz-kelsz, mintha máris könnyebb volna, pedig… Még késik a tavasz!
Még váratnak magukra az álmok, vágyak. Jó lenne megérkezni végre, az úton, ahová elindultál.
Nézed, hogyan kanyarog a medréből kilépett folyó. Ő talán tudja az irányát.
Ott állsz, és vársz valamire. Reszketve, remegve, és törékenyen. Talán az újjászületés pillanatára. Nézed, ahogyan kavarog a víz. Sötét, piszkos-sáros, mégis megcsillan rajta a napsugár.
Mert a reggel minden nap ugyanúgy eljön, s magával hozza a „ma bármi megtörténhet” ígéretét.
És az az egy szál arcella ott van az asztalon. Illatosan és fehéren. Illata betölti a reggelt. Kitárod az ablakot, hogy a tavaszt behívd a lelkedbe!
Egy szál arcella… Tegnap kaptad egy kedves ismerőstől, mert tudta, hogy szereted. Eszedbe juttat egy régi arcot, egy kendőből előbukkanó, kedves arcot. Néhány gyerekkori pillanatot, amikor még annyira tudtad, mi is akarsz lenni…
Elnézel a távolba, a tekinteted simogatja a Börzsöny vonulatait. Hajad a szél az arcodba fújja, és összekócolja a gondolataid.
Ott állsz, kezedben egy szál arcella. Leteszed a néma sírra. A nagymamád kedvenc tavaszi virága volt.
Jön a tavasz! Itt jár már a kertek alatt, suttogod. És némán nyeled a sír felett a könnyeid!
A beteljesült álmok nyomában- vége
2010 február 26. | Szerző: WolnerSalon
A négy álomlevél titka
Idén karácsonykor már a negyedik levél került a fa alá, az angyalokra várva. S hogy miket írtam benne? Elmesélem!
Szeretnék Magyarországra költözni, az immár három évbe megálmodott párommal, és a lányommal! A legjobb újságoknak dolgozni! Szeretném, ha megjelenne a saját vers és novella kötetem, fotóimmal illusztrálva: egy fotó-egy kép! Sok, a nevemet viselő Lélekrapszódia kiállítást szeretnék még szervezni! Nagyon sokszor álmodom egy saját rendezvényszervezői iroda – egy kis kultúrsziget, teli minőségi zenei előadásokkal, koncertekkel, fesztiválokkal, kiállításokkal.
Nagyon sokszor álmodom egy saját kávézóról, egy irodalmi szalonról- WOLNER SZALON. Ahová, ha az utcáról betérő lélek egy forró tea mellett bentről szeretné nézni a kinti hóesést, – miközben körülötte a falakon fotók és versek, az asztal-lapon idézetek – betérhet. A polcokon könyvek: leemelhetőek, elolvashatóak. Egy helyről, ahol lehet ülni földön, párnán, ahol lehet fájni a szívnek és repesni a léleknek egyszerre. Egy kislány- Anna Zoya! Egy ház, régi parasztház, ablakaiban piros muskátlival, az udvarán magyar vizslával, és igazi gangos tornáccal.
Nagy álmok, bizony, nagy álmok! De az én négy álomlevelem titka a bizonyíték rá, hogy sikerülhet!
A beteljesült álmok nyomában- folyt.
2010 február 26. | Szerző: WolnerSalon
A következő karácsonyok újabb álomlevelei
Egy év telt el, hétköznapokkal és ünnepnapokkal. Az előző évi álomlevélről szinte meg is feledkeztem. Nem vettem elő, és nem is olvastam el azóta.
2008 karácsonyán egy különleges ajándékot kaptam: egy kémcsövet. Egyszerű, orvosi kémcső, benne az arannyal díszített papír az üveg falának tapadt. Az egészet egy apró kis angyal ölelte át – akár egy mézes csuprot.
– Varázskémcső!- nyújtotta át nekem. Írj bele álmokat! Ez az én ajándékom neked: az álmaid!
Elmosolyodtam, s csak ekkor jutott az eszembe, hogy nekem már van két álomlevelem. Egy újabb mandulaillatú estén, gyertyát gyújtottam, és belemélyedtem az olvasásukba. A végére érve döbbentem rá, hogy szinte az összes álmom, amit akkor papírra vetettem, teljesült. Éppen úgy, ahogy azt kívántam: rám talált a szerelem. Egy olyan kedvest küldtek nekem odafentről, amilyenről mindig is álmodtam. Épp olyat, amilyennek én az álomlevelemben megírtam, 2006 első szabad karácsonyán. Sikerült- diplomát tarthattam a kezemben, s még abban az évben felvettek Budapestre, a legnagyobb lapkiadóba.
Halvány mosoly ült az arcomra, s úgy néztem a magam előtt fekvő három levélre. Halk zenét tettem a Cd-tartóba, s még aznap megírtam a negyedik levelet.
A beteljesült álmok nyomában- folyt.
2010 február 26. | Szerző: WolnerSalon
Álomlevél születik a fa alatt 2006 karácsonyán
Az első „szabad” karácsonyunkat ünnepeltük kettesben a lányommal. Fél évvel a válás után sem bírtunk betelni azzal a mindenen átható nyugalommal, ami az egész életünket – mint tintát az itatós a régi irkában – átitatta. A Tv-vel együtt kikapcsoltuk a külvilágot is, és nagyokat beszélgettünk álmokról, vágyakról, ezeken a mandula-illatú estéken.
Pár nappal karácsony előtt egy kedves ismerősöm, az ünnepi jókívánságok mellé pár sort még hozzá csomagolt. – Készíts álomlevelet! Szedd össze az álmaidat, vágyaidat, és ródd papírra őket sorban. Ne gondolkodj közben sokat. Írj! Ösztönösen, minden óhajt-sóhajt, ami ki akar szakadni odabentről! Aztán tedd a levelet a fa alá, az angyaloknak. Ők gondoskodnak a sorsáról. – írta. – Álomlevél? – olvastam csodálkozva. Végül is, mit veszíthetek? – gondoltam.
Hiszek a kis, szárnyas lények létezésében, és az álmokban. Így történt, hogy 2006 karácsonyának estéjén papírra simítottam az újabb álmaimat, és a fa alá helyeztem az angyaloknak.
A beteljesült álmok nyomában- folyt.
2010 február 26. | Szerző: WolnerSalon
És az álmok követik egymást sorban
Szokatlan meleg volt. Szinte nyári forróság ömlött a városra. Csatakosra izzadtam, mire a Lehel-téri piacról, kezemben egy hatalmas tál friss eperrel a Fényudvarba értem. Épp csak annyi időm volt a vendégek fogadása előtt- hogy felfrissítsem magam, és átöltözzem. Izgulásra már egy percem sem maradt.
Június volt. Egy héttel a válásom kimondása után, az első kiállításom megnyitója: Wolner Annamari – Lélekrapszódiák – Fotó és verskiállítás. A barátnőim mind ott állak velem szemben, és már a büszkeségtől mosolyogtak, s nem az álmaimon. Mert egy újabb teljesült!
…és végetért egy fejezet
2010 március 16. | Szerző: WolnerSalon
A napnyugtát Hold tölte követte, s a Hold nyugtát Napkelte. Így múltak az éjszakák és a nappalok. Feszülő nyugtalanságban, súlyos fájdalom-vonulásokkal, melyek ívei úgy tekeredtek lelke körül, mint a spirál. Fojtogatták kínjai. Terhes volt még az a rövidke csönd is, ami néha beállt a tébollyal teli percek közé, mákszemnyi szusszanásnak. Hogy aztán újra rátörjön, mint az augusztusi vihar, mi oly gyakran rázta meg a cseresznyefát nagyszülei kertjében, rég elmúlt gyermekkori nyarakon.
A sors! Mert neki úgy látszott, folyamatosan ezeket a lapokat osztotta. Küzdés! Viharjai közt, mind a tíz körmével véresen kikapart, pár napsütötte óra. Amikor már pisszenni sem mert, nehogy elijessze a Napot maga fölül, mert nem biztos, hogy kibírja, ha megint beborul az ég.
Lassan már azt sem tudta, milyen dátumot írnak aznap. Összefolytak a másodpercek. Ösztönösen kelt fel reggel, s feküdt le éjszaka, s a közte lévő életszakaszokon csak úgy átvonszolta magát. Négykézlábra sújtva sokszor, a konyhakőre esve a helyzetek ostorcsapásaitól. Igazi „nagyzenekari” fájdalmak dúdoltak ilyenkor benne. Mikor már azt sem tudta, kicsoda is valójában, nem még elhelyezni magát mások életében.
Oldal ajánlása emailben
X